Kerti tó

Gondolkodjunk el azon, hogy mennyi időnk lesz hetente a kerttel foglalkozni, mire szeretnénk használni; sportolni, sütni, pihenni, vagy esetleg mindhárom. Érdemes kertépítő szakembert felkeresni és velük bejárni a területet. Építési telek vásárlása előtt is lehet szánni rá időt, hogy érdemes-e egyáltalán megvásárolni a kinézett területet, mert rengeteg dolgot a vásárló másképpen lát, és itt akár több milliót is spórolhatunk egy jó terület vásárlásával a későbbi építkezésekre gondolva.

Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet.

2012. július 30., hétfő

Kerti tó


Kerti tó építése


A kerti tó formája és mérete arányos legyen a kerttel és harmonizáljon a környezetével. A kerti tó helyét úgy válasszuk ki, hogy bőven hagyjunk helyet a környékének kialakítására is. A tavat és a környékét az előtte lévő, nagyobb füves területek jól kiemelik.
Kerti tó - ilyen volt





Tereprendezés
Következő lépés a tó helyének kitűzése. Miután ez kész, elkezdhetjük kitermelni a földet, és közben próbáljunk szinteket kialakítani. A tómeder kialakítása közben ügyeljünk arra, hogy ne legyenek hirtelen túl nagy szintkülönbségek, mert majd a tófóliát nehezebb lesz elhelyeznünk.

Kialakítás

Mikor megvagyunk a föld kiszedésével és a terepegyengetéssel, fontos figyelni a majdani vízszintre, nehogy a meder egyik oldala lejjebb legyen a másiknál.

Kerti kavicsok és sziklák

Sokan kedvelik a kerti tóhoz a sziklákat és a kavicsokat. A kavicsos részek jól kiemelik a tóparti növényeket. A kerti sziklák megadhatják a meder szegélyét, amit továbbvihetünk a növényes részek felé is.



Szegélyek és a növények

Válasszunk kerti tóhoz illő dísznövényeket, amik különböző időszakokban virágoznak. Ültessünk kerti füveket, amik jól passzolnak a tóhoz.




A kerti tó és környéke pár év alatt gyönyörű lesz, de tudnunk kell, hogy megnöveli a kertápolási munkák óraszámát. Ezért csak akkor alakítsunk kerti tavat, ha lesz rá elég időnk, mert különben idővel egyre több problémát jelenthet.

Kerti tó - ilyen lett





Jó kertészkedést Mindenkinek!

2012-08-03

 Spiegel Ákos
SD Kert – www.s-d.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése